Oscar Wilde: Bunbury olvasónapló
Oscar Wilde neve összefonódott a viktoriánus kor képmutatásának leleplezésével, az esztéticizmussal és a sziporkázó, paradoxonokra épülő szellemességgel. Az „In Importance of Being Earnest” – magyar címén Bunbury vagy Meglepetések szerelme – az író utolsó, egyben legsikeresebb színműve, amely mesterségesen csavaros cselekményével és zseniális nyelvi leleményeivel a világirodalom egyik leggyakrabban játszott vígjátéka. Ebben az érettségi tételben részletesen elemezzük a művet, háttérbe helyezve a drámairodalom-történeti kontextusba, a szereplők rendszerébe, valamint a darab alapjául szolgáló morális és társadalmi kérdésekbe.
Bevezetés: Oscar Wilde és a viktoriánus dráma megújítása
A 19. század végének angol színházi életét a melodrámák és a moralizáló darabok uralták. Oscar Wilde, az ír származású zseni radikálisan fordult szembe ezzel a hagyománnyal. Elutasította azt a polgári elvárást, hogy a művészetnek tanítania kellene; szerinte a művészet önmagáért való, és legfőbb célja a szórakoztatás, valamint a konvenciók kifigurázása. Szalondrámáiban a felszínen könnyed társalgási vígjátékok futnak, amelyek alatt azonban mély szatíra húzódik meg. A Bunbury ennek a művészi programnak a csúcspontja.
A mű keletkezéstörténete és a cím jelentősége
A darabot 1895-ben mutatták be Londonban, óriási sikerrel. A siker azonban rövid életűnek bizonyult: nem sokkal a premier után kitört a botrány Wilde magánélete miatt, és a darabot levették a műsorról. A cím eredeti angol alakja – The Importance of Being Earnest – egy fantasztikus szójáték, amely magyarul nehezen adható vissza. Az „Earnest” név egyszerre jelent komoly, becsületes férfinevet (Ernő), és utal az őszinteségre, komolyságra (earnestness). A főhősök mindketten „ernő” akarnak lenni, miközben a nevükön kívül semmi nem őszinte bennük.
A magyar fordításban meghonosodott „Bunbury” kifejezés Algernon Moncrieff találmánya. Bunbury egy kitalált, haldokló barát, akinek betegségeire hivatkozva Algernon bármikor elszökhet a városi udvarias kötelezettségek elől, hogy vidéken mulasson. A „bunburyzés” így a kettős élet, a társadalmi álszentség elől való menekülés intézményévé válik.
A cselekmény vázlata és szerkezete
A Bunbury klasszikus komédia-szerkezetet követ, amelyet a félreértések, az identitászavarok és a váratlan felismerések mozgatnak.
- Expozíció: Megismerkedünk Algernon Moncrieff-pel és barátjával, aki Londonban Ernest (Ernő), vidéken Jack (János) néven él. Jack elhatározza, hogy megkéri Algernon unokahúgának, Gwendolennek a kezét.
- Bonyodalom: Gwendolen beleszeret Jackbe, de kizárólag azért, mert a fiút Ernőnek hívják – a név varázserővel bír számára. Eközben Algernon rájön Jack titkára, és „bunburyzni” indul Jack vidéki birtokára, ahol Ernőként mutatkozik be Jack gyámleányának, Cecilynek.
- Tetőpont: A vidéki birtokon összeatorkollnak a szálak. Megérkezik Gwendolen, majd Lady Bracknell is. Kiderül, hogy mindkét hölgy egy „Ernőhöz” akar feleségül menni, miközben a fiúk valódi neve sem ez. A komikum tetőfokára hág, amikor a hölgyek szembesülnek a kettős élettel.
- Megoldás (Katarzis helyett happy end): A rejtélyes iratokból (egy poggyászcserés történetből) kiderül, hogy Jack valójában Algernon idősebb testvére, és a keresztneve a családi névsor szerint valóban Ernő. A darab végére mindenki megkapja a hőn áhított párt, és kiderül, hogy Jack/Ernő eddig egész életében igazat mondott, csak nem tudta.
Szereplőgárda és jellemfejlődés
Wilde karakterei nem fejlődnek a klasszikus drámai értelemben; inkább statikus típusok, akik a viktoriánus társadalom egy-egy szeletét testesítik meg.
Jack Worthing (Ernő)
A felelősségteljes vidéki úriember, aki a társadalmi elvárások kényszere elől menekül a londoni kicsapongásokba Ernő néven. Ő képviseli a belső vívódást a morális kötelesség és a szabadságvágy között.
Algernon Moncrieff
Az igazi dandy. Szellemes, cinikus, könnyed és felelőtlen. Ő a bunburyzés mestere, aki a művészet szintjére emeli a hazugságot és a konvenciók figyelmen kívül hagyását.
Lady Bracknell
A darab legfélelmetesebb és legkomikusabb karaktere. Ő a viktoriánus felső tízezer morális bástyája, a kíméletlen konformizmus megtestesítője. Számára a házasság nem szerelem, hanem rideg üzleti és társadalmi tranzakció.
Gwendolen Fairfax és Cecily Cardew
Mindketten a romantikus ábrándok rabjai, ugyanakkor rendkívül pragmatikusak is, ha a megfelelő nevű férj kiválasztásáról van szó. Gwendolen a városi szalonok öntudatos szépsége, míg Cecily a vidéki kisasszony, aki saját naplójában már előre megírta a szerelmi eljegyzését.
A dráma főbb motívumai és eszmeisége
A Bunbury gazdag szimbolikus és tematikus rétegekben, amelyek az érettségi vizsgán kötelezően elemezendő elemek:
- A látszat és a valóság kettőssége: A darab alaptézise, hogy a viktoriánus társadalomban a forma fontosabb, mint a tartalom. Nem az a lényeg, hogy valaki ki vagy mit tesz, hanem az, hogy milyennek látszik (pl. a Gwendolen által imádott „Ernő” név).
- A viktoriánus morál kritikája: Lady Bracknell figuráján keresztül Wilde kifigurázza a merev osztálytársadalmat, a vagyoni cenzust és a szülői önkényt. A morál a darabban nem belső meggyőződés, hanem külső, betartandó etikett.
- A dandyzmus: Algernon és Wilde maga is a dandy megtestesítője – olyan férfi, akinek legfontosabb feladata a stílus, a szellemesség és a konvenciók szellemi meghaladása. A dandy számára az élet műalkotás.
- Nyelvi humor és paradoxonok: A darab erejét a replikák adják. Wilde folyamatosan kifordítja a közhelyeket (pl. „Az igazság ritkán tiszta és soha nem egyszerű”).
A Bunbury mint a komédia mesterműve
A drámatörténetben a Bunbury a komédia azon ritka fajtáját képviseli, amely nem akar tanítani vagy jobbítani. Wilde lenézte a didaktikus színházat. A komikum itt tisztán nyelvi és szituációs alapokon nyugszik. A néző/olvasó élvezi a karakterek gátlástalan cinizmusát, mert azok nyíltan kimondják azt, amit a polgári társadalom tagjai csak gondolnak, de mélyen elhallgatnak.
Különösen fontos megemlíteni a darab parodisztikus jellegét: Wilde kifigurázza a korabeli gótikus regények toposzait is (pl. a titokzatos származás, a leltárak, a vidéki nevelőnő, Miss Prism feledékenysége, akinek kézirat helyett egy csecsemő csúszik be a táskájába).
Összegzés és érettségi kitekintés
Oscar Wilde Bunbury című műve a drámatörténet mérföldköve. Az esztéticizmus szellemében született darab a mai napig élvezetes maradt, köszönhetően a briliáns szerkesztésnek, a sziporkázó párbeszédeknek és a kortalan emberi gyarlóságok – mint a hiúság, a képmutatás és a kényelemvágy – pontos ábrázolásának.
Az érettségin felmerülő kérdések gyakran irányulnak a darab komikumának forrásaira, a viktoriánus kor kritikájára, valamint a nyelvi humorra (paradoxonok, szójátékok). A Bunbury tökéletes példája annak, hogyan lehet a legkönnyedebb szórakoztató formában a legmélyebb társadalmi igazságokat megfogalmazni.